EFOP- 3.4.1 -15-2015-00004 számú „A Wáli István Református Cigány Szakkollégium szakmai fejlesztése”

2018. november 5.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium EFOP- 3.4.1 -15-2015-00004 számú „A Wáli István Református Cigány Szakkollégium szakmai fejlesztése” projekt megvalósítását 2018. október 31-én, egy hónap hosszabbítással lezárta.

 

A projekt eredményei: 

A pedagógiai (szakmai) program felülvizsgálata

 

Képzési programok készítése, felülvizsgálata

 

A szakkollégiumi program megvalósításában részt vevő munkatársak, szakemberek felkészítése, képzése

 

A szakkollégium tagjai részére képzések folytatása a projekt ideje alatt

 

A hallgatók képzéséhez kapcsolódó hallgatói kutatási tevékenységek megszervezése és megvalósítása

 

A mentori rendszer fejlesztése

 

A középiskolákkal való együttműködések fejlesztése

 

A középfokú oktatási intézmények kiemelten a roma és a hátrányos, valamint halmozottan hátrányos helyzetű – tanulói, számára pályaválasztással kapcsolatos tájékoztatás, információk nyújtása

 

Szakmai együttműködések kialakítása, hálózatosodás, beleértve a roma szakkollégiumokkal való együttműködést

 

A szakkollégiumok tevékenységéhez kapcsolódó kiadványok szerkesztése és megjelentetése

 

Közösségi aktivitás, közösségi programok, rendezvények, szemináriumok, műhelymunka, konferenciák szervezése, megvalósítása

 

Társadalmi hasznosságú tevékenységek megvalósítása: pl.  önkéntes programokban való részvétel

 

A tehetséggondozást szolgáló szakmai célú események megvalósítása

 

A hallgatói tanulás-módszertani és felzárkóztató szolgáltatások fejlesztése

 

A szakkollégium tevékenységéhez illeszkedő könyvek, tankönyvek, folyóiratok egyéb kiadványok beszerzése

 

Hallgatók részére biztosított szolgáltatások voltak a projektben:

 

A szakkollégium tématerületeihez illeszkedően egyéni fejlesztési terv meghatározása és megvalósulásának nyomonkövetése, felülvizsgálata

 

Az egyéni fejlesztésben meghatározottak szerint sikeres diplomaszerzést támogató kompetenciafejlesztés, nyelvi képzések, tehetséggondozást, felzárkózást és közösségi szerepvállalást elősegítő, illetve, munkaerőpiacon való sikeres megjelenést szolgáló szolgáltatások nyújtása

 

A közösségépítést, identitás erősítését szolgáló programok megvalósítása

 

Elvárásokhoz kötött hallgatói juttatások, ösztöndíj biztosítása

 

Mentori szolgáltatások biztosítása

 

Kommunikációs, ismeretterjesztő tevékenységek

 

A szakkollégium tagok által a középiskolai korosztály – a leendő hallgatók illetve szakkollégisták – tájékoztatása a roma szakkollégiumokról és szakmai eredményeikről, népszerűsítő tevékenységek, amelyek elősegíthetik a felsőfokú intézményekbe történő jelentkezést

 

Felsőoktatási intézményekben a szakkollégium tevékenységének és szakmai eredményeinek disszeminációja

 

Külön választott tevékenység:

 

Együttműködés megfelelő szakismerettel és tapasztalattal rendelkező szervezetekkel

 

 

A projekt indikátorai voltak:

Indikátor megnevezés

Tárgyidőszak végén

Szakkollégiumi tagság létszáma

30 fő

Egyéni fejlesztési tervben foglaltakat sikeresen teljesítők aránya

80 %

A roma szakkollégium által támogatott és diplomát szerző fiatalok száma

5 fő

A középfokú oktatási intézményekben tanulók számára szervezett szakmai rendezvények, alkalmak száma

9 db

A programokba bevont középiskolai tanulók száma

90 fő

Közösségi programok, rendezvények száma

9 db

Felkészítésben, képzésben résztvevő szakkollégiumi pedagógusok, oktatók, szakemberek száma

5 fő

 

 

 

Partnerek