Elmaradt a címvédés a KRSZH-Focikupán

2019. február 16.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat intézményei barátságos focikupán mérkőztek meg egymással a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tornatermében – bár keményen küzdöttünk, ezúttal a csoportmérkőzések után búcsút intettünk a tornának. 

 

A 2011-ben alapított hálózat csapatai először 2012-ben mérkőztek megy egymással, idén már a hetedik focikupára került sor – ezúttal a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szervezésében. Mózes Áron WISZ-igazgató köszöntője után a Magyarországi Református Egyház képviseletében Fekete Károly kívánt sérülésmentes és békés vetélkedést a résztvevőknek: a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke reggeli áhítatában felhívta a figyelmet a lélek és a test ápolására 1Kor 6,19-20 alapján. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” – hangzott az ige, Isten ilyen formán történő dicsőítésére pedig egész nap alkalmuk volt a fiataloknak. 

 

Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere úgy fogalmazott, alig tudja megállni, hogy beálljon futballozni, ugyanis éveken keresztül igazolt játékos volt a városban. Laborczi Géza, a Roma Szakkollégiumi Egyesület elnöke háláját fejezte ki a szervezőknek, és köszönetet mondott az – egyetemi és felekezeti fenntartású – intézményeknek, hogy elfogadták a meghívásukat. 

 

Az eseményt megnyitó Langerné Victor Katalin eddig egyetlen alkalommal hagyta ki az KRSZH-Focikupát – a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár asszony továbbra is támogatásáról biztosította az intézményeket.

 

A WISZ első mérkőzését a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiuma ellen játszotta, és meglepett minket az ellenfél szívóssága, talán túlságosan is. Így 2-1-es vereséggel kezdtük, a következő alkalommal azonban visszavágtunk: tavalyi döntős ellenfelünket, a Jezsuita Roma Szakkollégiumot egy góllal múltuk felül, a szervezés oroszlánrészét magára vállaló lelkészünkkel, Lovász Mártonnal.

 

Nem számítottunk azonban arra, hogy nyíregyházi szomszédainkkal meggyűlik a bajunk: 1-5-tel zártunk, így elmaradt a címvédés – végül harmadik helyen zártunk a csoportunkban az ERSZK és a JRSZ mögött.

 

A mérkőzések alatt az érdeklődők kipróbálhatták a WISZ Habiszti cigány kulturális társasjátékát, Káli-Horváth Kálmán játékmester vezetésével, egy másik teremben pedig további érdekes játékok közül választhattak. 

 

A KRSZH-Focikupa hármas döntőjébe a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium illetve a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium jutott be. A győztes 2016 és 2017 után ismét a görögkatolikus intézmény lett, amely azt jelenti, hogy jövőre is Debrecenben rendezik a tornát.

 

A torna végeredménye:

1. Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium (Debrecen)
2. Pécsi Evangélikus Cigány Szakkollégium
3. Evangélikus Roma Szakkollégium (Nyíregyháza)

A focikupán készült képekből álló galériánk ide kattintva érhető el honlapunkon!

Szöveg és fotó: Dezső Attila

Partnerek