Nyilvános beszéd-tréningen vettek részt a WISZ hallgatói

2019. március 12.

A Hang-Kép Egyesület munkatársai nagyon fontos készségeket tanítottak a szakkollégistáknak. 

 

A tréning során megismerkedtünk a nyilvános beszéd sajátosságaival, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. A nap során közösen gondolkodtunk arról, milyen lehet egy jó beszéd, aztán párokban gyakorolhattuk a beszédünket.

 

A nagy falat ezután következett, hiszen minden jelenlévő előtt meg kellett szólalnunk 1-1 percben, majd építő jellegű kritikákat fogalmaztunk meg társaink számára.

 

E képzés nemcsak azért volt hasznos számunkra, mert ezek után egy-egy nyilvános beszédet kritikusabban tudunk szemlélni, hanem a hallottakat be tudjuk építeni egy-egy egyetemi szereplésbe, illetve a Wáli István Református Cigány Szakkollégium éves házi konferenciáján is tudjuk kamatoztatni a tanultakat. 

 

Godó Irén, Fotók: Hang-Kép Egyesület 

 

Még több fotó a galériánkban!



Jelen programunk a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg a WISZ NTP-RSZKOLL-M-18-0005 pályázati azonosító számú "Jó hírt WISZünk." projektjének keretében.

Partnerek