„WISZünk a felsőoktatásba”

2019. június 12.

A fenti címmel rendezett workshopot a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) Debrecenben 2019. május 11-én.

 

 

A program bevezetéseként Prof. Dr. Pusztai Gabriella a Debreceni Egyetem, Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központ vezetője „A felekezeti szakkollégium, mint társadalmi tőke forrása” címmel, valamint munkatársam Kocsis Zsófia „A nagy ugrás – hátrányos helyzetű tanulók felsőoktatásba kerülését gátló és támogató tényezők” címmel tartottak előadást.

 

 

Ezt követően Mózes Áron igazgató mutatta be a Wáli István Református Cigány Szakkollégium működését, különös tekintettel a felsőoktatásba való bejutás, nyilvánvalóan a hátrányos helyzetűeket, romákat leginkább érintő új követelményeire (nyelvvizsga, emelt szintű érettségi) készülő válaszaikra. A program részleteit Kiss Andrea szakmai vezető ismertette.

 

 

 

A találkozóra meghívást kaptak, és azon részt vettek a középfokú oktatásban regionálisan érdekeltek: Református Pedagógiai Intézet, Tiszántúli Református Egyházkerület, Debreceni Tankerület, Debreceni és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrumok, középiskolák.

 

 

A hosszúra nyúlt délelőttöt egy beszélgetés zárta, melyben a személyes bemutatkozáson túl, a meglévő jó gyakorlatok felsorolásáé, valamint a megoldáskeresésé volt a fő szerep. Többen kinyilvánították a további együttműködésre vonatkozó elkötelezettségüket, amit felajánlásokkal, ötletekkel is megpecsételtek, és mindezt kölcsönösen örömmel nyugtáztunk.

 

 

Fotók: Szirák Sára/ttre.hu

Még több kép az eseményről a galériában, ide kattintva!

Partnerek