A WISZ mindig nyugodt hátteret biztosított nekem

2019. július 16.

A biharkeresztesi Oláh Regina Szidónia turizmus-vendéglátás alapszakot végzett, 2018 őszétől pedig emberi erőforrás tanácsadói képzésen folytatja tanulmányait.

 

Miért éppen ez a terület foglalkoztat?

 

Az utolsó félévben döntöttem el, hogy ide jelentkezek, viszont volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, nem fog sikerülni. Az utolsó pillanatban viszont sikerült a nyelvvizsgám és pótfelvételivel célba vehettem az Msc-t. Teljesen véletlenül találtam rá az emberi erőforrás tanácsadó szakra – eddig tetszik, amit tanulok, és úgy gondolom, jó helyen vagyok karrierem szempontjából. Talán a személyiségemhez is jobban illik.

 

Mi lenne az álommunkád?

 

A toborzós rész szimpatikus – a legfontosabb, hogy hasznos munkát végezzek, és elismerje a környezetem, hogy jól csinálom.

 

Mekkora szerepe volt tanulmányaid eddigi alakulásában a szakkollégiumnak?

 

Fejlődés szempontjából nagyon fontos, hogy milyen a környezetünk. A WISZ mindig nyugodt hátteret biztosított nekem, a nyelvvizsgáimat is a szakkolinak köszönhetően szereztem meg, az ösztöndíjból pedig jól tudtam gazdálkodni. A képzések által olyan készségekre tettünk szert, melyek szükségesek az élethez, és olyan helyekre jutottam el – Brüsszel, vagy akár a balatoni kirándulás –, ahová a Wáli nélkül nem tudtam volna.

Partnerek