A mentorom nagyon sokat segített

2019. július 22.

A WISZ-ben roma és nem roma hallgatók élnek együtt, a családfádban pedig mindkét oldal megtalálható, igaz?

 

Igen, apai nagypapám cigány, és erősnek mondanám a roma identitásomat.

 

Hol hallottál a szakkoliról?

 

Az otthoni baptista gyülekezetben ismerkedtem meg egy korábbi hallgatóval, Szpiszár Dalmával, aki arról mesélt, hogy családias közösség vár rám, és hogy a szakkollégiumi hétvégék milyen remek összekovácsoló erővel rendelkeznek. Az ösztöndíj szintén kulcstényezője volt a jelentkezésemnek, hiszen ez adja meg a nyugodt kereteket a tanulmányaim elvégzéséhez.

 

Milyen szakon kezdtél tanulni Debrecenben?

 

A Gazdaságtudományi Kar pénzügy-számvitel felsőoktatási szakképzésén – közgazdasági szakgimnáziumban végeztem, és első ízben a könyvelői pálya miatt jelentkeztem ide. Nagyon tetszett az első egyetemi évem, már csak azért is, mert én oszthattam be, mikor mennyit tanulok. A félévi átlagaim is jobbak lettek, mint amire számítottam, és a szakkolinak köszönhetően a második félévtől már mentorom is van. Nagyon sokat segített nekem, például a szegedi konferencián tartott előadásomban.

 

Megerősödtél a szakválasztásodban?

 

Sokkal motiváltabb vagyok, mint év elején!

 

Melyek voltak az év legjobb pillanatai számodra a szakkoliban?

 

Konferálhattam a cigánymissziós imanapon, Káposztásmegyeren, imádkozhattam a Magyar Református Egység Napján, a szegedi börtönmissziós utunk pedig új tapasztalattal gazdagított.

 

Melyik szakmai programból tanultál a legtöbbet a WISZ-ben?

 

A protokollos képzést nagyon élveztem, de ha egyet kellene mondani, akkor a nyilvános beszéd kurzus lenne az, mert rengeteget tanultam belőle. Például ez is segített a konferenciára való felkészülésben. Alapvetően szeretek beszélni, de a kurzust követően egyre többen mondták azt, hogy egy leendő pedagógust látnak bennem. Elgondolkodtam rajta, talán egyszer ez lesz a hivatásom!

 

Partnerek