Nagy előnyöm származott a nyári gyakornoki programból

2019. július 22.

Varga Borbála számára továbbra sem kérdés a jogi pályán való elhelyezkedés, az elmúlt egy év során az ügyészi munkát kezdte egyre közelebbinek érezni magához.

 

Hogyan haladsz a tanulmányaiddal?

 

Akárcsak a nyári, a kötelező gyakorlatomat is a Debreceni Járásbíróságon teljesítettem ebben az évben, így nagy előnnyel indulhattam: sokakat ismertem, és tudtam, hogyan működik egy ilyen intézmény.

 

Mely tapasztalatod hasznosíthatod majd leginkább a későbbiekben?

 

Sok tárgyaláson jártunk, és már tudom, hogy ügyvéd valószínűleg nem lesz belőlem. A bírók munkája továbbra is szimpatikus, de sokkal inkább képzelem el magam ügyészi pályán. De beleláthattam az irodai munkába is, amely szintén tetszett. Jó jel, hogy már év közben jelezték, visszavárnak.

 

Milyen éved volt a WISZ-ben?

 

Olyan sok minden történt, hogy már alig emlékszem arra, mi történt az első félévben! A szakkolis hétvégék, az utazások, mind-mind remek élmények számomra.

 

Az egyetem és a szakkoli mellett másoknak is segítesz Hajdúhadházon – mesélnél erről egy kicsit?

 

Nővéremmel, Dórival egy roma lányokat mentoráló programban veszünk részt. Afféle támogatók vagyunk, próbáljuk a tanulásra ösztönözni őket, vagy megmutatni nekik, mit szabad megosztaniuk és mit nem a közösségi médiában. De például a roma kultúráról is tartunk nekik tréningeket. Nagy öröm, hogy folyamatosan látszik a befektetett munka eredménye.

 

Partnerek