A WISZ NTP-RSZKOLL-M-18-0005 pályázati azonosító számú "Jó hírt WISZünk" projektjének összefoglalója

2019. július 25.

Jelen programunk a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg a WISZ NTP-RSZKOLL-M-18-0005 pályázati azonosító számú "Jó hírt WISZünk." projektjének keretében.

 

A jövő roma értelmiségét segítjük, ennek érdekében fejlesztjük kompetenciáikat, új területeken is. Támogatjuk a hátrányos helyzetű, roma középiskolások tanuláshoz, továbbtanuláshoz kapcsolódó motivációjának növelését. Ezt szeretnénk elérni a legkisebbeket nevelő családoknál, és maguknál a gyermekeknél is. E küldetésünket szolgálja a honlapunk fejlesztése, intézményi nyomtatott kiadványban való bemutatása és a többi roma szakkollégiummal való közös program demonstrálta közösség is.

 

Az őszi és a tavaszi tanulmányi félévben egy-egy 15 órás, gyakorlati ismereteket és tapasztalatot adó kurzus, tréninget valósítottunk meg: 1, Protokoll tréning 2, Nyilvános beszéd tréning.

 

    A 2018/19 tanévben Baktalórántháza önkormányzatával, roma szervezetével és középiskolájával terveztünk közös programot, melynek keretében ősszel osztályfőnöki órákon vettek részt hallgatóink, illetve a tanév folyamán a város jelentős számú roma lakosságát reprezentáló szervezettel is közös programot valósítottunk meg.

 

A hallgatók, a projekt részeként az osztályfőnoki órákon bemutatták saját életútjukat, a Szakkollégiumot, illetve a karrier lehetőségeiket, motiválva a hátrányos helyzetű középiskolásokat a tanulásra, illetve a továbbtanulásra.

 

A roma szervezettel közös programon vettünk részt, a középiskolásoknál fiatalabbakat, illetve a szüleiket is ösztönözve a tanulásra, taníttatásra, valamint a programban részt vevő hallgatóinknak és a településről részt vevőknek kölcsönösen erősítve a roma identitását.

 

A kiegészítő tevékenységek közül hármat választottunk:

  1. A honlapunk fejlesztése, melynek keretében új funkciókkal láttuk el, az eddigiek hatékonyabb használatának is lehetővé tétele mellett.

 

A szakmai nyilvánosság biztosítása, szakkollégiumi honlap fejlesztése területen a Roma kultúrát népszerűsítő társasjáték online változatának kidolgozása történt meg, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium honlapjáról való működtetése az egyik feladat, amit a projektben valósítottunk meg, a másik a WISZ honlapja meglévő szolgáltatásainak fejlesztése volt.

 

2. A szakkollégiumi évkönyvünket a projekt keretében készítettük el és adtuk ki. A WISZ-kalauz a Szakkollégium évkönyvszerű bemutatását szolgálja már évek óta. A Szakkollégium aktuális stratégiai irányainak bemutatása mellett, elsősorban riportokat, fotókat tartalmaz.

 

3. A szakkollégiumunk rendezte a tanévben a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Foci Kupáját. 2018. februárban a Wáli István Református Cigány Szakkollégium nyerte a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hagyományos, évente megrendezésre kerülő foci kupáját, így a korábbi szokásokat követve, 2019-ben mi rendeztük a következőt. Ennek elsődleges költségeit a nap folyamán biztosított, egyszerű büfé jelentették.

Partnerek