Bevezetés az SPSS statisztikai program rejtelmeibe

2019. október 8.

2019. 10. 05-én a szakkollégium hallgatói az SPSS statisztikai programot fedezhették fel, köszönhetően Dr. Ceglédi Tímeának, a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Intézet oktatójának. 

 

Vendégoktatónk türelmesen és készségesen magyarázott akkor is, amikor elárasztották őt a hallgatók kérdéseikkel, amely nem csoda, hiszen egy igen bonyolult programról van szó. Így aztán nagy fába vágták a fejszét ezen a hétvégén a kollégisták, de szerencsére a kétnapos kurzus végére mindenkinek sikerült beleásni magát a kutatóprogram rejtelmeibe, és nemcsak egyszerű, de többdimenziós, összetettebb parancsokat is képesek voltak kivitelezni az SPSS segítségével.

 

Sok érdekes összefüggés és elemzés látott napvilágot, volt, aki a szülő iskolázottságát vetette össze az adott diák érdemjegyeivel, volt, aki pedig más változókat keresett, megjelent például az újságolvasás és a továbbtanulási motivációk viszonyának vizsgálata is.

 

A hallgatók választ kaphattak a program segítségével sok mindenre, melyet immár magabiztosan (vagy legalábbis az eddigiektől magabiztosabban) tudnak használni saját tudományos tevékenységükhöz vagy épp a szakdolgozatukhoz, hiszen sokan közülünk már a szakdolgozatírás küszöbén járnak.

 

Szöveg: Godó Katalin
 

A képzésről még több kép elérhető a galériában, ide kattintva!

Partnerek