Karrierstratégia a WISZ-ben – hogy a kitűzött célok elérhetővé váljanak

2020. augusztus 11.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium számára a „WISZ – A célodhoz wisz” mottó nem csak üres közhely, hanem szakmai programunk szerves része, mely az egymásra épülő elemekből álló karrierstratégiánkban testesül meg. A karrierstratégiai támogatásunkban meghatározó elemek: maga a stratégia elkészítése, a kapcsolódó általános kompetenciák fejlesztése, valamint a gyakornoki program. Minderről a WISZ igazgatója, Mózes Áron beszélt.


A stratégiában gondolkodás, a stratégiakészítés már régóta központi szerepet játszik az életemben. Részben vezetőként, részben vezetési tanácsadóként és coach-ként, majd újra vezetőként. Arra, hogy a középiskolai pályaorientáció igencsak foghíjas, előbb középiskolai tanárként, majd a négy fiam tipródásán, illetve kibontakozásán keresztül láttam rá.

 

Először a fiaimmal együtt dolgoztam kicsit tudatosan azon, hogy milyen szempontok és milyen módszerek vezethetnek egy fiatalt jó döntéshez a pályaválasztáskor, később a sikerhez. Ennek tapasztalatait beépítve, kamatoztattam a szakkollégiumban korábbi munkahelyi ismereteimet is. Ha karriertervezésről van szó, akkor elsősorban azt kell kiemelni, hogy a diplomaszerzés nem lehet cél, csak eszköz. Ennél sokkal távolabbra kell tekinteni. Egészen távlatosan: „Mivégre vagyok e világon?”, mi a küldetésem? Bár ez utóbbi kérdéseket az emberek jelentős része nem, vagy bizonytalanul válaszolja meg. De legalább addig érdemes eljutni, hogy távolítsuk az időhorizontot az egyetemi éveken túlra. Ha ez részévé válik a hallgató gondolkodásának, az egy sokkal nagyobb, kitartóbb motivációt ad a számára. Akkor jobb eséllyel sikerülhet ma olyan erőfeszítéseket tenni érte, hogy holnap, holnapután, de különösen 10-15 év múlva is ennek eredménye legyen. Ha valaki túlélésre játszik, „életvitelszerű egyetemista”, azzal legtöbbször nem lehet sokáig jutnia.

 

Ennek hangsúlyozásában nagy a felelősségünk. A lányokkal Kiss Andrea szakmai vezető, a fiúkkal pedig én folytatok beszélgetéseket. A hallgatók számba veszik erősségeiket és gyengeségeiket, megnézik, hogy ezekből mit lehet összegyúrni, és mit lehet rájuk alapozni, illetve azt is, hogy mi az, amin különösen kell dolgozniuk. No és persze a lényeg, hogy merjenek nagyot álmodni! Sokan jönnek úgy egyetemre, hogy csak a diplomáig mernek tekinteni, néha addig is nagyon bizonytalanul, függetlenül a már kimutatkozó képességeiktől. Kétségtelenül fárasztó, amit kínálunk, és neki kell feküdni, de az eredmények csak így fognak jönni. És jönnek. Több olyan hallgatónk is volt, aki egy-egy ilyen közös gondolkodás kapcsán erősödött meg a jövőre vonatkozó elképzeléseikben, de volt olyan is, aki abban, hogy az általa elkezdett szak nem neki való.

 

Szakmai fórumokon igyekszem hangoztatni, hogy a középiskolai pályaorientációt meg kell újítani. Különösen a mi hátrányos helyzetből érkező fiataljaink szülei, sokszor alacsony iskolázottsággal, általában kevésbé tudnak tanácsot adni a gyermekeiknek a jövőjüket illetően. Saját, megalapozott döntést kell hozniuk, ez azonban csak jelentős segítséggel megy, illetve úgy sokkal jobban megy. A WISZ-ben ezek alatt a páros beszélgetések alatt, a személyes adottságaikra, helyzetükre is gondolva, hosszú távú célokat tűznek ki, felmérik, hogy ehhez a nagyobb elemeket, tényezőket illetően mi szükséges. A terv részletes összerakása, lebontása a mentorral történik. Az ő feladata az is, hogy hónapról-hónapra kísérje a hallgatót, motiválja őt, illetve segítsen neki elakadás esetén. Mi az előrehaladást félévente értékeljük.

 

A képzésünk folyamán olyan kompetenciákat fejlesztünk elsősorban, melyek minden nálunk végzett, és diplomát szerzett volt hallgatónknak előnyére válik az elhelyezkedésben, majd a saját karrierálmai megvalósításában. Ilyen kompetenciafejlesztési területek: Magát a diplomaszerzést támogató kompetenciák fejlesztése (személyiségfejlesztés, tanulásmódszertani képzés, kutatás módszertani képzés). Idegennyelvi képzések: nyelvvizsgára történő felkészülés támogatása, elsősorban a diplomához szükséges nyelvtudás megszerzéséhez. Néha szükséges a tanulmányi felzárkóztatás. A közösségi szerepvállalás elősegítése, önkéntes tevékenység.

 

A karrierstratégia megvalósítása nálunk a gyakornoki programmal zárul, ahol már az egyetemen megszerzett tudást próbálják kamatoztatni a szakkollégisták. Bár a legtöbben egyetemi éveik alatt is dolgoznak, de a gyakornoki programunkban szereznek néha először a majdani végzettségükhöz közvetlenül kapcsolódó munkatapasztalatot. Visszajelzéseik alapján komoly lökést jelent ez szakmai karrierjük elindításában. Vannak, akik ott maradnak, de az önmagában is eredmény, ha a gyakornoki helytől kapott igazolást a későbbiekben csatolhatják a személyi anyagukhoz, különösen, ha még ajánlást is kapnak a továbbiakhoz. A gyakornoki programunkban részt vesznek munkatapasztalat biztosítójaként államigazgatási, közigazgatási, közszolgálati, profitorientált, egyházi és nonprofit szervezetek egyaránt.

Partnerek