Beck Zoltán volt a WISZ vendége

2020. október 20.

Csupaszív és vérprofi szakembert ismertünk meg október 18-án vasárnap Dr. Beck Zoltánban, akit a nagyközönség leginkább a 30Y rockzenekar frontembereként ismer. A Pécsi Tudományegyetem Romológia tanszékének adjunktusa tudományos diskurzusokról, a romológia múltjáról és jelenéről tartott előadást szakkollégiumunkban.

 

„Ha elképzelem a saját huszonéves koron vasárnapjait, akkor nem az én órámon ülnék” – adta meg a kurzus alaphangját Dr. Beck Zoltán, bár tudtuk, hogy izgalmas néhány óra vár ránk. Sejtésünk be is igazolódott, hiszen Zoltán az oktatásban is olyan, mintha színpadon állna: szórakoztat és az élet fontos kérdésein mereng.

 

Jelen esetben a romológia, mint tudományág történetére tekintett vissza, kezdve attól, hogy hol helyezkedhet el a Pasteur-féle négynegyedes felosztásban – azaz miként járul hozzá az alapvető tudáshoz, és mekkora a hasznosíthatósága –, a névváltozatokon keresztül a romologóiai diskurzus pontos definíciójáig.

 

Az elméleti keretek mellett Zoltán játékra is invitálta a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatóit, akik néhány tárgy és egy-egy novella segítségével elevenítettek meg történeteket.

 

Dr Beck Zoltánnal a kurzust követően interjút is készíthettünk, melyet hamarosan megosztunk itt, a WISZ oldalán!

 

Szöveg és fotó: Dezső Attila

Partnerek