Megnyitottuk a 2021/2022-es tanévet a szakkollégiumban

2021. szeptember 10.

2021. szeptember 6-i évnyitó közgyűlésünkkel hivatalosan is elkezdődött a tanév a WISZ-ben.

 

Hiányzott már a személyes találkozás, hiszen tavaly november óta szünetelt a kontaktoktatás az egyetemeken, intézményünk hallgatói és munkatársai pedig azóta online tartották a kapcsolatot egymással, és vettek részt a szakmai programokon.

 

Az évnyitó közgyűlés első részében Mózes Áron igazgató közérdekű információkat osztott meg a hallgatókkal, kitérve a házirendre, a tanév menetére, és az aktuális programokra. Az első blokk keretein belül mutatkoztak be a WISZ új hallgatói is, akik elmesélték, milyen szakon tanulnak, miért jelentkeztek a szakkollégiumba, és hogyan tudnak hozzájárulni a közösséghez.

 

A folytatásban Lovász Márton lelkipásztor osztott meg hasznos információkat intézményünk lelki életéről, a bibliaórákról és a lelkigondozásról, a WISZ közösségi programjairól, az önkéntességről és a köztudatosításról. Kiss Andrea szakmai vezető a WISZ karrierstratégiáját mutatta be, illetve kitért a mentorálás/tutorálás, a nyelvoktatás, a korrepetálás szerepére, és a tanulmányi hétvégék menetére is.

 

Az adminisztrációról, a szakkollégiumi ügyintézésről és nyilvántartásról Kiss Ágnes irodavezető mesélt, de bemutatkozott a hallgatóknak Ivánka-Tóth Anna gazdasági vezető és Koroknai Éva intézményi munkatárs is.

 

A közgyűlés részeként szavazták meg a hallgatók maguk közül a Hallgatói Tanács tagjait, akik a szakkollégisták ügyét képviselik majd a tanév során, a vezetőséggel partnerségben.

 

 

Szöveg: Dezső Attila
Fotók: Kovács Máté

 

 

Partnerek