Hatékonyság a mindennapokban

2022. február 16.

Balog Ádám, tréner, coach és HR tanácsadó korábban a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatója volt, ám most hétvégén (2022. 02. 12-13.) új minőségben köszönthettük köztünk. Mindennapi hatékonyság és időmenedzsment témában tartott nálunk 2 napos tréninget. Az időmenedzsment az egyetemi teendők mellett, a szakkollégiumi tagsággal járó feladatok mellett, illetve a családi élet menedzselése mellett sok egyetemistának kihívást jelent. Ádám jól felkészülten érkezett hozzánk a témában, minden hallgató el tudott vinni magával valamit az alkalomról.

 

A helyes időgazdálkodás és a tudatosság szorosan összefonódik egymással, amelyre Ádám különféle technikákat elénk tárva világított rá. A közös gondolkodás közepette olyan tüneteket sikerült azonosítani, amelyek tudatosan vagy tudat alatt képesek a hatékony időmenedzsmentet aláásni. Ádám saját tapasztalatot is megosztott velünk, ami tanulsággal szolgált számunkra. Ez az alkalom a tudatosság felé terelt mindannyiunkat, amelyet többek között a vizsgaidőszak során járó kihívások esetén is kamatoztatható lesz.

 

Sokat lehetett volna még a témával foglalkozni, ám annak is nagyon örülünk, hogy egy hétvégét rászánhattunk erre. Mindannyiunk számára elraktározható tudással, információval gyarapodtunk. Heti tervet írhattunk, amelyben a pihenés beiktatásán túl a rendszerezett, alaposan átgondolt, jól strukturált tervezésben gondolkodhattunk, középpontban a tudatosság és az Ádám által ajánlott technikák és módszerek felhasználásával, attól függően, kinek-kinek melyik tűnt a saját működéséhez képest használhatónak, szimpatikusnak.

Kellemes, tanulságos hétvége volt. Úgy látszik, seniorként is – és azt hiszem, később is – vissza-visszatérő téma lehet a helyes időbeosztás. Nekünk sikerült már egy lépéssel előrébb jutni a témában. Immár képesek vagyunk prioritásokban gondolkodni, határidőket szabni és kellő önismerettel megtalálni a saját magunk számára leginkább bevált techniká(ka)t, hogy céljaink elérése felé minél határozottabban, tudatosabban haladjunk – és persze időben odaérjünk.

 

 

Mindennapi hatékonyság és időmenedzsment képzésünk a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával meg, NTP-SZKOLL-21-0046 pályázati azonosító számú „TovábbWISZünk” című pályázatunk keretében.

 

Támogatási összeg: 1 700 000   Ft.          Támogatási időszak: 2021. 07. 01 – 2022. 06. 30.

 

Szöveg és fotók: Godó Irén

 

 

 

 

 

 

Partnerek