WISZ 2022 karácsonyi vacsora

2023. január 19.

Karácsonyi vacsora a WÁLI-ban

 

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium hagyományaihoz híven megtartotta ünnepélyes karácsonyi vacsoráját.

 

A szakkollégiumban nem egy „szokványos” karácsonyi vacsorában volt részünk, főleg nekünk, új hallgatóknak.

 

 

 

 

A szakkollégium tagjai közösen rendezték meg a karácsonyi vacsorát, mely megfelelő szervezést és közös együttműködést igényelt. A hallgatók díszitették fel a termet, s a vacsorának valót is saját kezűleg készítették el, így figyelembe véve az egyéni igényeket is.

 

 

 

 

Ez a fajta készülődés sokkal meghittebb és otthonosabb érzést adott mindannyiunknak, hiszen nem csak leültünk az asztalhoz, hanem közösen körbe ültük azt, melyről tudtuk, hogy a saját kezünk munkája is benne van, s egymásért is tettünk ezzel, így az ünnepek előtt. A vacsora megkezdése előtt pedig mindenki átadta az általa kihúzott személynek az ajándékát, melyhez ki-ki humoros, vagy éppen megható üzenetet csatolt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Balogh Jenifer

Fotók: Bakos Kinga

 

Partnerek