Bíró vagy ügyész akarok lenni

2018. augusztus 1.

Varga Borbálát gyerekkora óta érdekli a jog világa, ezért az egyetemen két szakon tanul párhuzamosan.

 

Hol hallottál először a WISZ-ről? 

 

Tavaly a hajdúhadházi Romér Klub egyik rendezvényének keretében látogattunk el a szakkoliba, de Neptunon is kaptuk az üzeneteket a jelentkezésről. Mivel Debrecen csak fél óra busszal, eleinte nem szerettem volna kollégista lenni – sőt, helyi bérletet sem kellett vennem korábban, amíg gimnazista voltam. Viszont több hadházi fiatalról is megtudtam, hogy a WISZ-ben lakik, és ez minket is bátorított a testvéremmel.

 

Mi volt a legszimpatikusabb a szakkollégiumban?

 

Figyelmesen elolvastam a szakmai programot, melynek segítségével többet is megtudhattam az intézményről: megtetszett a nyelvi képzés, és végiggondolva, hogy két szakot viszek, a jogit és jogi asszisztensit, a WISZ óriási segítséget nyújt mindehhez.

 

Miben leginkább?

 

A nyári gyakornoki program keretein belül a Járásbíróságon vagyunk Varga Tamarával, amely a mentorunk nélkül nem valósulhatna meg. A későbbi elhelyezkedést ezt hatványozottan elősegíti, mert cigány ügyvédről, bíróról nem hallani minden nap.

 

Miért pont a jogi pálya érdekelt?

 

Érdekes oka van: gyerekként rengeteget néztük a Barátok Köztöt, nekem pedig nagyon megtetszett, amit Varga Izabella karaktere, dr. Balogh Nóra csinál ügyvédként. Arról álmodoztam, hogy egyszer én is az leszek, mostanában azonban inkább a bírói, vagy ügyészi pálya vonz. Az az igazság, hogy kicsit érzelmes vagyok, amely ezen a pályán nem feltétlenül előny, de még öt év van előttem, szóval változhat. Egy biztos: ha végzek az egyetemen, pontosan akarom tudni, hogy merre tovább, és egy olyan helyen akarok dolgozni, ahol hosszú időre biztos a jövőm.

 

A szakkolis programok közül volt kedvenced?

 

A szakmai hétvégékből a Prezi-tréning nagyon bejött – mivel tanúsítványt kaptunk róla, ezért az önéletrajzban is jól mutat majd –, de Balogh Tibor előadása is tetszett. Aztán ott volt a KRSZH-évnyitó, ahol más szakkolisokkal is megismerkedhettünk. Több vicces feladatot kellett teljesítenünk, remek élményeket szereztem.

 

Hogy látod, megérte idejönnöd?

 

Nyilván kicsit más, hiszen nem olyan, mint otthon, ahol minden vár – itt már magunkért felelünk, de az itt kapott ösztöndíjból nagyon jól tudok gazdálkodni.

Partnerek