"Szeretem, hogy nem kell hátrányos helyzetből indulni a származásom miatt"

2018. augusztus 15.

Miért szeretsz a Wáli István Református Cigány Szakkollégium tagja lenni? 

 

"Negyedik évemet kezdem a Wáli István Református Cigány Szakkollégium falai között: tartalmas volt az eddigi 3 év, melyet rengeteg tanulás és sok-sok kedves emlék jellemzett."

 

"Hogy miért is szeretek itt lenni? Szeretem, mert sok, hozzám hasonló helyzetben lévő emberrel ismerkedhettem meg, akik lelki támogatásukkal sokat segítettek. Szeretem, hogy nem kell hátrányos helyzetből indulni a származásom miatt. Szeretem, mert itt egyenlő emberként kezelnek bőrszíntől függetlenül. Szeretem, mert itt otthon érezhetem magam. Szeretem, mert számít a véleményem és van beleszólásom az engem érintő dolgokba. 

 

Szeretem, mert új dolgokat tanulhatok. Szeretem, mert remek közös programjaink vannak, mint például gokart, paintball, bowling és színház. Szeretem a hitéleti alkalmakat is, ahol mindig feltöltődhetek. Szeretem, hogy nem csak az egyetemi diploma megszerzéséhez szükséges ismereteket sajátíthatom el, hanem az élet területén fontos kompetenciákat is. Szeretem a mentorprogramot, mivel egy egyetemi tanár segítségét is magaménak érezhetem.

 

Szeretem, hogy a szakollégiummal jutottam el első alkalommal a Balatonra, és sok egyéb helyre is. Szeretem, hogy kutatásokban vehetek részt. Szeretem az önkéntességet, mivel így nem csak elfogadni tudom a segítséget, hanem viszonozni is. Szeretem a közös film és meccsnézős estéket, vagy a hajnalokba nyúló beszélgetéseket. Szeretem, mert itt igaz barátságra, megértésre és valódi szakmai elhivatottsággal találkoztam.

 

Úgy gondolom, hogy a Wáli István Református Cigány Szakkollégium mindenki számára ideális hely lehet, aki felsőoktatásban vesz részt a Debreceni Egyetem bármely, vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem bármely nem hitéleti szakán."

 

Katona Csaba
Szociális munkás szakos hallgató

 

Jelentkezz te is a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatójának!
Bővebb információ: http://www.wisz.hu/aloldal.php?id=9​

Partnerek