Fontosnak tartom a mentorprogramot – Beszélgetés Kovács Mátéval

2018. december 10.

A mérnökinformatikusnak készülő, hajdúbagosi Máté korábban versenyszerűen motorozott, ma már egy fokkal szelídebb tevékenységeket űz szabadidejében – amellett, hogy ereje nagy részét egyetemi tanulmányaira fordítja.

 

Hogyan lettél a szakkoli tagja?

 

Édesanyámnak köszönhetően találtam rá – az interneten böngészett, amikor meglátta a felvételi hirdetést. Átküldte nekem az intézmény elérhetőségeit, utánanéztem a lehetőségeknek, jelentkeztem, és fel is vettek. 

 

Miért vált szimpatikussá a WISZ?

 

Leginkább a mentorprogram miatt. Úgy érzem, fontos a tanulmányaim alatt, ha van mellettem valaki, aki segít.

 

Mesélsz röviden arról, milyen tanulmányokat végzel?

 

A Debreceni Egyetem Informatika Karán vagyok első éves mérnökinformatikus hallgató. Gyerekkorom óta vonzott a mérnöki pálya, csak nem tudtam eldönteni, hogy pontosan melyik része. Kapóra jött viszont, hogy az informatikát is szerettem, így felvételinél magától értetődő volt a választásom. Régen azt hittem, hogy ha valaki számítógép előtt nő fel, az elég is lesz majd ehhez, de amikor erre a szakra jelentkeztem, tudtam, hogy teljesen más világ egyetemi szinten informatikát tanulni.

 

Milyen céljaid vannak?

 

Először is a diploma megszerzése, és ha úgy alakul, akkor mesterképzésben folytatnám.

 

Távolabbi kilátások?

 

Szeretnék céget alapítani, és azon belül dolgozni.

 

Mivel foglalkozol tanulmányaid mellett?

 

Sokat fotózok, emellett motorozok és szeretek futni is. Néhány éve igazolt salakmotor-versenyző voltam Debrecenben – sajnos azonban egy kihalófélben lévő sportágról van szó. Azért hagytam abba, mert veszélyesnek ítéltem, meg is sérültem, és úgy döntöttem, inkább a tanulásra fogok koncentrálni.

 

És a fotózás?

 

Az egyik legjobb barátom kezdte el, majd vettem én is egy gépet. YouTube-os videókon keresztül megtanultam ezt-azt, viszont csak hobbiként tekintek rá.

 

Dezső Attila

Partnerek