
A Pest megyei Pencről származó Váradi Lúcia nagyon hamar megszerette az intézményt és annak lakóit, jövőjét illetően pedig sok minden foglalkoztatja.

Varga Borbála számára továbbra sem kérdés a jogi pályán való elhelyezkedés, az elmúlt egy év során az ügyészi munkát kezdte egyre közelebbinek érezni magához.

A WISZ-ben roma és nem roma hallgatók élnek együtt, a családfádban pedig mindkét oldal megtalálható, igaz?

Tóth Anna a DE-ÁOK-n végzi tanulmányait, klinikai kutatónak készül – mindehhez a WISZ nyugodt hátteret biztosít számára.

Torner Bernadett valószínűleg a leghosszabb nevű egyetemi képzésen tanul: ebben a tanévben teljesítette az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus szak harmadik évfolyamát a Debreceni Egyetem Általános Orvosi karán.

Szilágyi Vanda hamarosan befejezi a Debreceni Egyetem gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki képzését, szeptembertől dietetika szakon folytatja tanulmányait.

A nyírbátori Szilágyi Dávid turizmus-vendéglátás szakon kezdte el az egyetemet, a jogi pályát viszont egyre közelebb érzi magához.

Szarka Petra ebben az évben végezte el a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanító szakát, de már alig várja saját gyermekei nevelését is.