Ismét jól szórakoztunk a Kamélon Társulat előadásán

2019. március 12.

A Kaméleon Társulat a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói körében mutatta be az improvizációs színház lényegét. A program az EFOP -1.3.7-17-2017-00221 azonosítószámú, a "Wáli István Református Cigány Szakkollégium tevékenységének bővítése és minőségi fejlesztése" elnevezésű projekt keretében valósult meg.

 

A rögtönző színház műfajából fakadóan a közönség – többek között jómagam is – megszólítva érezhette magát péntek este. A szakkollégisták különböző történeteket meséltek el, melyeket aztán a művészek színpadra állítottak. Izgalmas volt ebben az alkotói folyamatban részt venni, hiszen nem csak történetet mesélhettünk, de ki is oszthattuk a szerepeket a színészek között. 

 

Az este során különböző élethelyzetek, múltbéli események elevenedtek meg a közönségbarát színpadon. Volt minden: vicc, humor, érzelmek – és tanulság is, például az, hogy az egyik legjobb szakkollégiumi program volt, melyen részt vehettünk eddig. Én épültem belőle! Köszönöm az élményt! Úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló tapasztalatokért ismegéri szakkolisnak lenni!

 

Godó Katalin

Partnerek