Egy kis hazai 7. - Ilona palóclevese

2017. július 24.

Vandának két testvére van. Családjukban nincs különösebb hagyománya a roma gasztronómiának, ugyanolyan húsleves, rántott hús, vagy éppen pörkölt kerül az asztalra, mint a nem roma családokban. A családi ünnepekkor azonban sokan összejönnek: Ilonáék öten vannak testvérek, ez a házaspárokkal együtt tíz felnőttet jelent, plusz a gyerekek, így a legszűkebb család is bő 30 főt jelent. A Szakkollégium legénységére főzni így nem jelentett neki különösebb kihívást.

Hozzávalók:

• 70 dkg zöldbab
• ½ kg sertéslapocka
• ½ kg burgonya
• 2 kanál sertészsír (vagy olaj)
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 dl tejföl
• 1 fej vöröshagyma
• 2 evőkanál liszt
• só, bors, 2 babérlevél, pirospaprika

Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk, zsíron serpenyőben üvegesre pároljuk, majd meghintjük pirospaprikával. A kockára vágott húst rátesszük a hagymára, sózzuk, és addig pároljuk, míg a hús kiengedi a levét, majd annyi vízzel engedjük fel, amennyi levest készíteni szeretnénk. Belerakjuk a babérlevelet, a borsot, majd félpuhára főzzük. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, a zöldbabot, és készre főzzük. A végén két evőkanálnyi lisztből rántást készítünk, zúzott fokhagymával, pirospaprikával megszórjuk, és tejföllel egy kis víz hozzáadásával kikeverjük, és a leveshez adjuk. Felforraljuk, és tálaljuk.

Partnerek