Áttekintő a WISZ képzéseiről

2017. augusztus 14.

Képzési rendszerünkről:

A WISZ képzési programja három modulból áll (kulturális, spirituális, közismereti), amely három év alapozó és két év szenior évfolyamon valósul meg. A program keretében oktatás, képesség- és kompetenciafejlesztés folyik változatos módszerekkel.

Kulturális modul:

A modulba olyan tanulmányi egységek (tantárgyak, foglalkozások) tartoznak, amelyek hangsúlyt fektetnek a cigány – magyar identitás építésére, a közéleti és kultúrateremtő elitként való szerepvállalás szakmai megalapozása érdekében.

Azt az alapelvet követjük, hogy az egészséges identitás nem mítoszokra és ellenségképekre, hanem a történelem és a jelen valóságának kritikus és önkritikus szemléletére épül.

Témakörök: cigány és magyar népismeret, cigány és magyar történelem, cigány és magyar kultúra (zene, irodalom, festészet, kulinária), cigány nyelvek, cigány művelődéstörténet, történelem, szociológia.

A szakmai oktatást terepgyakorlat, tanulmányi kirándulás és kulturális programok egészítik ki.

Spirituális modul:

A szakkollégium a képzés tartalmában, valamint kulturális-közösségi életében a felsőoktatás keresztény szellemiségű műhelye. A szakkollégium hozzá kíván járulni ahhoz, hogy növendékeinek hite elmélyüljön, alapvető jártasságot szerezzenek a teológiai, egyházi kérdésekben, és alkalmasakká váljanak arra, hogy hitüket hitelesen képviseljék a világban és az egyházban szakemberként, hivatásuk kibontakozása mellett is.

Témakörök: egyházismeret, etika, bibliaismeret, kontextuális teológiai irányzatok, felnőtt hittan, valláslélektan, etika.

Közismereti modul:

A modul célja, hogy a szakkollégisták biztos alapokkal rendelkezzenek az értelmiségi pályájukon, képesek legyenek összetett problémák megoldására, minőségi munka végzésére, látókörük szélesítésére. Továbbá, hogy rendelkezzenek egészséges önértékeléssel és kritikai gondolkodásmóddal, szerezzenek jártasságot a közösségszervezésben, a pályázatírásban, a forrásfejlesztésben.

Témakörök: kommunikációelmélet, projektmenedzsment, tanulásmódszertan, önismeret és személyiségfejlesztés, társadalmi felelősségvállalás, szociális és közösségi képességek fejlesztése, előadásmód és nyelvi kompetenciafejlesztés.

 

2016/2017-es tanévünk számokban: 8 tanulmányi hétvége, 160 óra, 16 oktató, 27 hallgató.

Milyen módszereket használtunk a kurzusainkon?

A formális és nemformális pedagógia módszereit: frontális előadás, kiscsoportos feldolgozás, egyéni munka, prezentáció, tesztek, csoportépítő gyakorlatok, szerepjáték, jégtörő, páros gyakorlatok, plenáris ülés, beszélgetés, film-elemzés. A felsorolásból az informális tanulást sem hagyhatjuk ki, amely folyamatosan jelen van életünkben, így a szakkollégiumi életben is. Bárhol, bármilyen helyzetben tanulunk, még akkor is, ha nem vesszük észre.

Kitől és mit tanultunk az idén? (Oktatói, képzői tematikák alapján összeállítva.)

Álláskeresési technikák és előadásmód fejlesztés: Szekér Rozália Hr tanácsadó, régióvezető Passion4Work

Egy lendületes tréning keretében a hallgatók a következő kérdésekre kaptak választ, illetve a következő területekkel foglalkoztak: Hogyan keressenek állást? Milyen online és offline felületek vannak? Mire kell figyelni egy álláshirdetésben? Önéletrajz és motivációs levél írása: milyen a jó önéletrajz, milyen a formája, miért fontos egy sokat mondó fénykép? Az állásinterjú íratlan és írásos szabályai. Teendők munkába lépés előtt, munkajogi ismeretek. Beilleszkedés a munkahelyre, jogaim és kötelességeim. Kipróbálhattak több személyiség és kompetencia tesztet, amivel a munkáltatók szívesen mérik a jelölteket. Gyakorlati feladat önéletrajz készítése, illetve motivációs levél írása volt, a bátrabbak állásinterjún is részt vehettek. A témához kapcsolódóan elrettentő és vicces példák is színesítették a kurzust.

Cigány történelem: Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, tanszékvezető - Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A kurzuson a hallgatók megismerték a cigányság eredetére, vándorlására, meghatározására vonatkozó kutatásokat, azok eredményeit, szembe állítva a „naiv történetírók” által kreált cigány történelem állításaival. Kiemelt téma volt a hazai cigányok 15-21. századi története; letelepedésük, különböző korok rájuk irányuló politikája, együttélési nehézségeik okai, megoldási módszerek; a cigányok a magyar nép történetében; és foglalkoztunk a Pharrajimos – a cigány holokauszt kérdéskörével, az államszocializmus, majd a rendszerváltozás utáni és jelenlegi (oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi) helyzetükkel.

Családgondozás: Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, tanszékvezető - Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A kurzuson olyan témakörökkel foglalkoztunk, mint a család meghatározásai, jellemzői, működése, életszakaszai. Családi viselkedésminták. A család támogató funkciói és krízisei. Kamaszkor, fiatal felnőttkor. Alternatív kultúrák, pszichoszexuális fejlődés, párválasztás. A kurzus zárásaként minden hallgató elmélyült saját családtörténetének kutatásában és elkészítette családfáját.

Egyházismeret: Dr. Hodossi Sándor főiskolai docens - Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A kurzus során a hallgatók megismerték az egyházról szóló alapvető bibliai és teológiai tanítást, valamint az egyház megjelenési formáinak változásait a történelemben. A jelentősebb keresztyén felekezetek bemutatása mellett kitüntetett figyelmet fordítottunk a Magyar Református Egyház életének és szolgálatának megismerésére.

Gender, identitás, nyelv: Dr. Dér Csilla Ilona nyelvész, viselkedéselemző - Károli Gáspár Református Egyetem

Megismerkedhettünk a legfontosabb gendertudományi alapfogalmakkal, a biológiai és társadalmi nemi különbségek leírásának és értelmezésének problematikájával. Középpontba a nemnek az identitás megkonstruálásában betöltött szerepét állítottuk, valamint más identitásképző tényezőkkel (pl. etnikum, nemzetiség, vallás) való összefüggését. Kitértünk a nemi sztereotípiák, nemi előítéletek, nemi esélyegyenlőség kérdéseire is. Emellett foglalkozunk a nemeknek a nyelvhasználatban megfigyelhető eltéréseivel és az ezekre adható magyarázatokkal.

Keresztyén etika: Dr. habil. Hodossy-Takács Előd egyetemi docens, a Teológiai Intézet vezetője- Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A kurzus néhány példán bemutatta a keresztyén etika alapvető elveihez igazodó, mindennapi élethelyzetekben alkalmazható döntéshozatali mechanizmusokat. Az első felében a társadalom oldaláról jelentkező impulzusokat jártuk körül, interaktív módon. Ennek a blokknak központi eleme az információ, az információhoz jutás kérdésköre. A folytatásban egy konkrét példán, a bevándorlás- és menekültügy sok szempontból megközelített problémáján keresztül vizsgáltuk a lehetséges bibliai analógiák összetettségét. Ennek az elemnek az a célja, hogy rámutasson: a bibliai szövegek maguk is összetettek, időnként ellentmondásosak, kontextusuk minden esetben külön vizsgálandó, így a Szentíráson tájékozódó keresztyén embernek döntései meghozatala során kerülnie kell a leegyszerűsítéseket, általánosításokat. A harmadik blokk a keresztyén hit megélésének lehetőségét vizsgálta a vagyon kérdése kapcsán, egy konkrét bibliai történet (ApCsel 5,1-11) feldolgozásával.

Nyelv és ideológia: Dr. Heltai János Imre nyelvész- Károli Gáspár Református Egyetem

A kurzus témája volt, hogy hogyan vizsgálható a beszélés, illetve mi az, hogyan írható le, amit nyelvnek nevezünk. Ha arra a kérdésre, hogy a nyelv létezik-e az emberek közössége nélkül, nem a válaszunk, akkor már látjuk is, hogy izgalmas a kérdés. Foglalkoztunk a nyelv és hatalom viszonyával, a beszéléssel, nyelvi forrásokkal, nyelvi repertoárral valamint az anyanyelv és kétnyelvűség kérdéskörével is.

Személyiségfejlesztés- Koncz András tréner - Egyházi Fejlesztők, Nagy Krisztina szociális munkás, tréner -MRE, Kiss Andrea - ifjúsági szakértő, ifjúsági képző - WISZ

A hallgatók által legkedveltebb terület a szakkollégiumi kurzusok közül a személyiségfejlesztés. Nem meglepő, hiszen ezek az alkalmak tényleg róluk és a csoportjukról szóltak. Személyiségünk egész életünk alatt formálódik, fejlődik. Ki ne szeretné jobban megismerni önmagát? Jól gazdálkodni az idővel? Tudatosabban tervezni az életét? A szemeszter alatt nemformális pedagógiai módszerekkel olyan témákat dolgoztunk fel, mint a személyes motiváció, figyelem, koncentráció, kommunikáció, önismeret, időgazdálkodás, tervezés, értékelés.

Tanulásmódszertan: Dr. Nemes Éva - orvos, szupervizor, tréner- Károli Gáspár Református Egyetem

A kurzus fő célja a tanuláshoz való hozzáállás tudatosabbá tétele volt. A hallgatók tanuljanak meg tanulási tervet készíteni, egyéni stílusuknak és motivációjuknak megfelelő tanulási stratégiát és szokásokat kialakítani. A szeminárium során megismerhettük és gyakorolhattuk az egyetemi tanuláshoz szükséges szakirodalom gyűjtési, jegyzetelési módszereket, a felsőoktatásban beadandó írásművek elkészítésének tartalmi és formai követelményeit, az írott források, könyvtárak, elektronikus adatbázisok hatékony használatát, a hivatkozási, idézési rendszereket.

Az eddig bemutatott nagyobb blokkokon kívül hosszabb-rövidebb előadásokat, műhelymunkákat tartottunk az alábbi témákban:

Bibliodráma: Tiba Zsolt lelkész - WISZ

„Cigány kutatások” jelentősége, hol tart ma a kutatás ezen szegmense? Máté Dezső romológus, MTA TK KI

Istenismeret: Katona – Hegedűs Anna lelkész - REFOROM

Istenkép-énkép: Tiba Zsolt lelkész - WISZ

„Képtelen jövőkép”- Globalizáció munkaerőpiaci kihívásai: Hamvas László szociológus phd DE

Képzőművészet - alkotás – identitás: Balogh Tibor képzőművész, alkotóház vezető és Káli-Horváth Kálmán képzőművész, igazgató - REFOROM

Nagyvárad irodalmi vonatkozásai: A Holnap Antológia, Ady Nagyváradon - Dr. Heltai János Imre nyelvész Károli Gáspár Református Egyetem

Terveink a 2017/2018-as tanévre:

 

Partnerek