Roma családi napon vettünk részt Hajdúsámsonban

2019. október 7.

Szakkollégiumi hétvégénk részeként a Debrecentől alig több, mint 10 kilométerre található városba utaztunk, és ha már ott voltunk, közös dicsőítéssel örvendeztettük meg a családi napra ellátogatókat. Az esemény az EFOP-1.3.7-17-2017-00221 "A Wáli István Református Cigány Szakkollégium tevékenységének bővítése és minőségi fejlesztése" projekt keretein belül valósult meg.

 

 

Hűvös, de kellemesen napsütétes idő fogadott minket vasárnap, melyet ezúttal nem a szakkollégiumi falai között töltött a WISZ több mint egy tucatnyi főből álló csapata. Mózes Áron igazgató és Lovász Márton lelkész vezetésével a hajdúsámsoni futballpályát vettük célba, ahol roma családi napot szervezett a város, kisebbeknek és felnőtteknek egyaránt szóló színes programokkal. 

 

Az interaktív játékok és ismeretterjesztő bemutatók sorából mi is kivettük a részünket, hiszen magunkkal vittük a Habiszti - Cigány kulturális társasjátékot, melyet a tervező, Káli-Horváth Kálmán vezetésével mutattunk be a családi nap résztvevőinek. Érdeklődőből nem volt hiány, ahol a WISZ-hallgatók közös, rögtönzött koncertje is sokak tetszését elnyerte.

 

Köszönjük a lehetőséget, Hajdúsámson! :)

 

Fotók: Kovács Máté

 

Még több kép a családi napról a galériánkban, ide kattintva!

 

Partnerek