Szakkollégiumi hétvége: Szakdolgozat és cigánytánc!

2020. szeptember 25.

A szakkolégiumi hétvégék mindig különlegesek, színes és hasznos alkalmak. A tanév első ilyen hétvégéjén ezúttal sem volt másként: szeptember 12-én délelőtt Mező Ferenc tanár úr avatott be a tudományos munkák elkészítésének világába, délután pedig az élő cigány zene és tánc kultúrának lehettünk részesei.

 

A szombat délelőtti órákban valami olyat tanultunk, aminek egész biztosan hasznát vesszük. Mező Ferenc lendületes és kreatív előadásával inspirálni tudta a jelenlévőket a tudományos kutatások felé.

 

Megismerhettünk egy életrevaló gondolkodásmódot, a lehetőségek megragadásának képességét, illetve tisztáztuk, hogy pontosan milyen részekből is kell, hogy álljon egy publikáció vagy szakdolgozat.

 

Fontos folyóiratokat is láthattunk, amelyekben már hallgatókorunkban is jelentethetünk meg tanulmányokat.

 

A foglalkozás végén, egészen biztosan megugrott a publikálni kívánó hallgatók száma.

 

Délután Demarcsek Dániel néptánc pedagógus, aranysarkanytyús táncos, Ezüst Páva Díjas művész, a Nyírség Táncegyüttes tagja, édesanyjával Demarcsek Zsuzsával és a Terne Cserhaja zenekarral közösen mutatta be a roma zene és tánc szépségeit.

 

A Terne Cserhaja Zenekar autentikus cigány zenét játszik. Ápolják a kultúrát, hiszen hodászi dallamokat kutatnak és dolgoznak fel sajátos arculatukkal kalotaszegi, mezőségi és székely népdalokat is életre keltenek.

 

A Szakkolégium megismerhette a cigány népzene jellemzőit. Mitől lesz ilyen színes és élénk ez a világ?

 

Maga az eredeti cigány zene középkori gyökerekkel rendelkezik: a vokalitás és a ritmus jellemző rá.

 

Ma már gitárt, tamburát, cajont, harmónikát és elektronikus gitárt is használnak.

 

A cigányzenekarok végigkísérték a magyar történelem jelesebb időszakait is, keveredtek a magyar népzenével is.

 

A Rákóczi-szabadságharc idején például több feladatot is rájuk bíztak: A lelkesítést, a hadi kommunikációt és a megfigyelést is.

 

A sajátos előadóstílust, a rögtönzés fontosságát és a tradícionális hangszereket mi is megtapasztalhattuk a délutáni táncházban.

 

Köszönjük, hogy ily módon is megismerkedhettünk a cigány kultúra eme csodás részével!

 

Szöveg: Sárosi László
Fotók: Bak Mariann

 
 

Partnerek