Betekintés a roma kulturális influencer-képzésbe

2021. november 30.

Godó Katalin, szakkollégista hallgatónk, különleges képzésben vett részt a Corvinus Egyetem szervezésében (AMAS projekt keretében): ez volt a Roma kulturális influencer tanfolyam.

 

Az egyedülálló kezdeményezés első és második etapjában is szerepelt hallgatónk. Ebben a félévben 2021. szept. 3 és november 27. között híres szakemberektől tanulhatott médiaismeretet, porjektmenedzsmentet, önreprezentációt, médiakommunikációt, méltó roma ábrázolást, etikettet mindamellett, hogy önismereti munkára és terepgyakorlatra is lehetősége nyílt.

 

Mentora, Nyári Juli, segítette őt elindulni azon az úton, amire rálépett azzal, hogy a képzés tagjává vált, melynek eredményeként, elmondása szerint tudatosabb médiajelenlétre törekszik, s létrehozta saját szakértői oldalát, amely ide kattintva megtekinthető.

 

Egy másik szakkollégistánk felajánlásának és segítő, szakértői támogatásának köszönhetően tervben van, hogy saját honlapot is hoz létre, mely az egyuttfejlodni.hu alatt lesz elérhető. Ez is lett mottójává: Együtt fejlődni. Hivatásában, a pedagógiában, és a mentorálás során is kiemelten fontosnak tartja azt, hogy minden szereplője, résztvevője fejlődik általa.

 

Büszkék vagyunk rá, hogy a szakkollégisták közül is volt idén hallgató, aki bekerült a képzésre, s hasznos információk és ismeretek birtokában fejlődhetett, s gazdagodhatott élményekkel, tapasztalatokkal és értékes emberi kapcsolatokkal.

 

 

Partnerek