A cigány kultúrát ünnepeltük a Khamoro Budapest Banddel

2022. május 9.

Április 29-én dupla eseménnyel igyekeztük népszerűsíteni a cigány kultúrát: előbb Farkas Zsolt Magyar Bronz Érdemkereszt- és Kisebbségekért-díjas zenész, táncos, koreográfus mesélt életéről és karrierjéről egy pódiumbeszélgetés keretein belül, majd az általa alapított és vezetett Khamoro Budapest Band húzta a talpalávalót a késő estig tartó cigány táncházban.

 

Az elmúlt két év során a pandémia miatt több közösségi eseményünk is kútba esett, április végén azonban végre megtölthettük a szakkollégiumunktól néhány méterre található Sikk Music Cafét, ahol negyedik alkalommal szerveztünk „Híres roma”-beszélgetést, illetve ötödször cigány táncházat.

 

A beszélgetésen Farkas Zsolt volt a vendégünk, aki lassan három évtizede a cigány kultúra ápolásának szenteli az életét zenészként, táncosként és koreográfusként. Zsolt „hivatalos” titulusai mellett komoly szerepet vállal a fiatalabb generációk mentorálásában és tanításában is.

 

A Khamoro Budapest Band alapítója-vezetője elmesélte, hogy a cigány kultúra azon része, amely másoknak egzotikus, vagy romantikus homályba vész, ő beleszületett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán, és a családban tapasztaltak egész életútját meghatározták.

 

A beszélgetésben szóba került, hogy mitől cigány a cigány kultúra, hol a határ a cigány népzene és a poposabb, mulatósba hajló cigány zene között, illetve milyen elemei vannak az identitás megőrzésének és kiteljesedésének.

 

A teljes beszélgetés az alábbi linken megtekinthető:

 

 

A tartalmas egy órát követően a Khamoro Budapest Bandé volt a főszerep, akik előbb mini-koncerttel szórakoztatták a klubban összegyűlteket, majd Farkas Zsolt tanított tánclépéseket a bátrabbaknak. Az este végére igazi mulatság kerekedett, mely nagyszerű felvezetésként szolgált a májusban kezdődő vizsgaidőszakra.

 

Programunk a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, NTP-SZKOLL-21-0046 pályázati azonosító számú „TovábbWISZünk” című pályázatunk keretében valósult meg.

 

Támogatási összeg: 1 700 000   Ft.                  Támogatási időszak: 2021. 07. 01 – 2022. 06. 30.

 

 

Szöveg és fotók: Dezső Attila

 

 

Még több kép a galériában ide kattintva!

 

 

Partnerek