A gyakornoki programról - sikertörténet

2022. október 21.

A szakkollégiumunkban egyedülálló módon működik a nyári gyakornoki program, melynek keretén belül a végzéshez közelálló hallgatók pályázhatnak, s egy, a területükhöz kapcsolódó helyen van lehetőségük a munkába állás előtt kipróbálni magukat egy munkahelyi környezetben. Jómagam is részt vettem ebben, melynek keretén belül a kollégium finanszírozza az adott fogadó intézménynek a hallgató juttatását (ez 100.000 ft/hó). Maximum 2 hónapot lehet pályázni, s az ezért járó díjazás megoldja néhány diák nyári megélhetésének költségét. 

Olyan helyeken voltam a gyakornoki program keretén belül, ahová nem biztos, hogy egyébként bekerültem volna: ilyen például a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, ahol a Felsőoktatási Roma Stratégián gondolkodhattam együtt helyettes államtitkár úrral. Beleláthattam a felsőoktatás világába egy másik helyszínről, ahol a döntések születnek. Emlékezetes élmény marad mindez számomra, s szeretettel tudom javasolni a többi hallgatónak is, hogy éljen egy ilyen lehetőséggel. Jó lenne továbbá, ha minél több szakkollégium ezt a tőlünk (WISZ-től) jövő jógyakorlatot, jó kezdeményezést sajátjává tenné. Úgy érzem, hogy más hallgatótársaim is örülnének ilyen gyakornoki programnak, amely kapcsolati tőkén keresztül belépési küszöböt jelenthet a munka világába.

 

 

Én most ott tartok, hogy a Belügyminisztérium Gyermekesély Főosztályán vagyok alkalmazott, amely folyamatban elvitathatatlan szerepe van mind a szakkollégiumnak, mind pedig a doktori iskolának is, ahová járok: a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában vagyok végzős PhD hallgató. Illetve a Romaversitas Alapítvány támogatása is meghatározó volt felsőoktatási éveim alatt. Nagyon örülök, hogy méltó lehettem minderre, s minisztériumi munkatárs lehetek. Sok szeretettel és hálával gondolok arra az útra, amely mögöttem van, s arra is, ami előttem áll. Igyekszem kiérdemelni és megszolgálni mindezt. Ezt esküvel is "megtámogatom". Remélem, munkámmal a közösség javát szolgálhatom...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Godó Katalin

Partnerek