Szakkollégiumi hétvége: Stresszkezelő tréningen vettünk részt

2018. február 20.

A félévben először töltöttünk közösen egy hétvégét: a WISZ győzelmét hozó KRSZ-focikupa előtt és után a stresszkezelés rejtelmeibe nyerhettünk betekintést, vasárnap délelőtt pedig alumni hallgatónk, Lakatos Tamás tartott áhítatot nekünk. Az esemény az EFOP- 3.4.1 -15-2015-00004 számú „A Wáli István Református Cigány Szakkollégium szakmai fejlesztése ” projekt keretében valósult meg.

 

 

Ezen a hétvégén péntek és vasárnap délután Berényi András pszichológus, a DEMEK (Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ) vezetője stresszkezelő tréninget tartott nekünk. Az elméleti felvezető után gyakorlati feladatok segítségével beszélgetett velünk a stresszről, annak fajtáiról, az emberek stresszhez való hozzáállásáról a különféle megküzdési stratégiák tükrében, illetve a stressz különféle hatásairól. 

 

 

Tesztet is kitöltöttünk, s ezáltal önismeretünk is gazdagodott, egyúttal lehetőségünk nyílt önmagunkat és szakkollégista társainkat is alaposabban megismernünk. Különféle játékos feladatok tették élvezetessé a péntek és a vasárnap délutánt, s bár többen is fáradtak lettünk a nap végére, egyikünk sem „stresszelt” emiatt, ugyanis pozitív élményekkel gazdagodva tértünk nyugovóra.

 

 

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Focikupájáról készült beszámolónk ide kattintva érhető el.

 

Godó Irén
Fotók: Cservák Mária

 

Partnerek