Nagyon érdekel a francia nyelv

2018. augusztus 1.

Varga Tamara régóta tanulja a nyelvet, ezért minden álma, hogy leendő munkahelyén is ezt tudást hasznosítsa majd.

 

Hol hallottál először a szakkolliról? 

 

Az egyik kisújszállási ismerősömön keresztül, a története pedig eléggé érdekes. Ő Budapesten tanul, és említette, hogy ott van református cigány szakkollégium – én is a fővárosba jelentkeztem tanítóképzőre, csak oda sajnos nem vettek fel. Viszont Debrecenbe igen, ezért Káli-Horváth Kálmántól tudomást szereztem a Wáliról – így egyértelmű volt, hogy szeretnék ide jönni.

 

Mit tartasz az első éved legjobb pillanatának?

 

Nekem a szakkollégiumi hétvégék tetszettek a legjobban, azok közül is leginkább a Prezi-képzés. De ezeken kívül is rengeteg mindent adott a kollégium: új embereket ismerhettem meg, rengeteg baráttal gazdagodtam.

 

Milyen szakon végzed a tanulmányaidat?

 

Jogi asszisztensi szakképzésen vagyok – az igazat megvallva azonban más irányba szeretnék továbbtanulni. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal régóta tanulom a francia nyelvet, ezért amint lehetőségem lesz, át fogok menni romanisztikára.

 

Milyen elképzeléseid vannak a franciával?

 

Szimpatikus a tolmács-fordítói irány is, de elsősorban egyetemen szeretnék tanítani – jelenleg ez a cél lebeg a szemem előtt.

 

Hogyan képzeled el magadat tíz év múlva?

 

Meglepő lesz: egyetemi tanárként! Viszont minél több helyen szeretném hasznosítani a nyelvtudásomat, hogy valóban megtapasztaljam, hogy hol tudok boldogulni leginkább.

Partnerek