Úgy dicsőítettünk, mint egyetlen másik gyülekezetben sem - Hallgatóink a cigánymissziós imanapról

2019. április 9.

Varga Borbála, Varga Dóra, Váradi Lucia, Rostás Melinda, Harsányi Pál szakkollégisták mellett Lovász Márton intézményi lelkész és Mózes Áron igazgató képviselte a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot az Országos Református Cigánymisszió április 6-i imanapján, a Káposztásmegyeri Református Templomban. Az alábbiakban hallgatóink osztják meg gondolataikat az eseményről.

 

Varga Borbála: Nekem nagyon tetszett minden, különösen az imádságok. Azok közül is leginkább a cigány nyelvű, hiszen ezelőtt soha nem hallottam még ilyet. Remekül sikerült a szervezés is, az ajándékba kapott kokárdát pedig mindannyian büszkén viseltük/viselhetjük.

 

Varga Dóra: Kellemes és áldott hangulatban telt az egész nap. Tetszettek a felcsendült énekek, melyből jó néhányat ismertem. De ami leginkább megmaradt bennem, azok a bizonyságtételek, melyek nagy hatással voltak rám. Milyen jó és kegyelmes az Isten, hogy ennyire meg tudja változtani az emberek életét!

 

Váradi Lucia: Örömmel hallgattam az imanap előadóit, a bizonyságtételek pedig megrendítőek és bensőségesek voltak. Számomra a dicsőítés bizonyult a legmeglepőbbnek. Úgy dicsőitettük Istent, mint  egy másik gyülekezetben sem, és ez számomra is példaértékű.

 

Rostás Melinda: Az esemény végén teljesen feltöltődve jöttem haza. Az egész nap jó hangulatban telt, de közben voltak megható pillanatok is, melyek így teljesen különlegessé varázsolták az imanapot. Különösen tetszettek a dicsőítések, nagyon várom már a következő alkalmat is.

 

Harsányi Pál: Az egész nap tényleg arról szólt, amiért mentünk. Az énekek az imádságok színvonalasak voltak, a végén pedig nagyon elgondolkodtattak a bizonyságtételek.

 

Az imanap eseményeiről bővebben ebben a cikkben olvashatnak.

Partnerek