WISZ

 A célodhoz wisz.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) első sorban a cigány származású és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetségének felfedezését és kibontakoztatását, a református keresztyén cigány[1] értelmiség képzését segíti. Tevékenységünk része a Magyarországi Református Egyház szolgálatának, cigánymissziós stratégiájának, melyet a Magyar Kormány és az Európai Unió egyaránt támogat. A hallgatókkal, munkatársakkal közösen alkotott szlogenünk, a küldetésünk tömör leírása: „A célodhoz wisz.” Elsősorban a céltudatos egyetemi hallgatóknak tudunk és akarunk segíteni, de igyekszünk felkarolni már a középiskolásokat is, példákkal motiválva őket a tanulásra. A családból általában először kilépő fiatalok olyan közösséget találhatnak nálunk, melyben érezhetik a személyes törődést, támogatást a megváltozó egyetemista életvitel kialakításához. A WISZ egy önszerveződő közösség, érdemben segítve a tehetséges fiatalok sikeres életpályáját és a hazai cigány közösségek felzárkózását, épülését.

„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél.” (1Kor 9,26)

 Mit kínál a WISZ a hallgatóknak?

A teljes szakmai program

Wáli Istvánról

Wáli István, egy dunaalmási református lelkész fia volt, az 1700-as évek közepén Hollandiában az utrechti és leydeni egyetemen tanult, ahol összebarátkozott Srí Lankáról (korábban Ceylon) érkezett diákokkal. Nyelvükből ezernél több szót feljegyzett, észrevette, hogy azok hasonlítanak a magyarországi cigány nyelv szavaihoz. Hazatérése után győri romáktól kérdezte meg ezeknek a szavaknak a jelentését, akik nehézség nélkül meg tudták mondani. Wáli nem publikálta ezt, ám megfigyeléseit továbbadta. Ennek nyomán jelent meg egy írás Bécsben 1776-ban, melyre felfigyeltek kutatók is. Így indult el a cigányság indiai eredetének nyelvi alapon történő vizsgálata. Wáli István tekinthető a tudományos cigány kutatások elindítójának, aki már az összehasonlító nyelvtudomány megszületése előtt jó érzékkel tapintott rá a nyelvrokonságra.

Történetünk

2011 márciusában az evangélikus, a görög katolikus, a református és római katolikus egyházak (a jezsuita rend), valamint a Magyar Kormány szándéknyilatkozatot írt alá a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH), mint az ország nagy egyetemi városaiban létrehozandó szakkollégiumokat integráló közösség megalapításáról. Ennek keretében 2011 májusában a Magyarországi Református Egyház Zsinata döntést hozott a Wáli István Református Cigány Szakkollégium létrehozásáról. Célja volt, hogy segítse a cigány származású és/vagy hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok felfedezését, tehetségük kibontakoztatását, a keresztyén református cigány értelmiség képzését.

A WISZ működtetése ma a Magyarországi Református Egyház , mint fenntartónk és a Tiszántúli Református Egyházkerület , mint területileg befogadónk és támogatónk missziójának is része.

A csapat

A WISZ csapatának szűkebb köre a mindennapi munka megvalósításán dolgozik. A munkát az igazgató irányítja, a lelkész a spirituális élet gazdája. A szakkollégiumi munka tartalmi részéért szakmai vezető felel. A hatékony gazdálkodásért a gazdasági vezető a felelős, a tanulmányi munka megszervezése, a hallgatói adminisztráció és kollégiumi ügyintézés a tanulmányi vezető dolga, a rendért, tisztaságért és rendezett működésért felel az operatív ügyintéző. Kisebb mértékben további munkatársakat is alkalmazunk: projektmenedzser, könyvelő, kommunikációs munkatárs. Az emberi erőforrásaink tágabb bázisát jelentik az oktatóink, a mentoraink és tutoraink. Az a kapcsolati háló melyben élünk, kiegészül még roma szervezetekkel, középiskolákkal, lakásotthonokkal, tanodákkal és a felzárkózást segítő további szervezetekkel.

 

 


[1] A cigány kifejezést használjuk elsősorban, mintegy szinonimájaként is a roma megnevezésnek.

 

Partnerek