Negyedik alkalommal szervezett cigány táncházat a WISZ

2019. december 17.

A talpalávalót ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriből származó Terne Cserhaja együttes szolgáltatta, a tánclépéseket pedig Szőke Henriettától és Rozsályi Dánieltől, a Debreceni Népi Együttes oktatóitól leshették el a résztvevők. Az esemény az EFOP-1.3.7-17-2017-00221 "A Wáli István Református Cigány Szakkollégium tevékenységének bővítése és minőségi fejlesztése" projekt keretein belül valósult meg.



Tavaly nyáron hagyományteremtő céllal szerveztünk először cigány táncházat a debreceni Ifjúsági Ház nagytermében, nemrég immár a negyedik ilyen alkalomra került sor.

 

Mint a korábbi rendezvényeinken, ezúttal is sokan jöttek el a debreceni táncolni vágyók közül, volt, aki rendelkezett már valamilyen tapasztalattal ezen a téren, de a táncház teljesen nyitottnak bizonyult azok számára is, akik itt akarták elsajátítatni a különböző cigány táncok elemeit. 

 

A táncház elején Mózes Áron WISZ-igazgató röviden bemutatta a szakkollégiumot, a hallgatók előtt álló lehetőségeket, majd felhívta a figyelmet a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének nagyszabású csokigyűjtő akciójára.

 

Ez utóbbiba intézményünk is bekapcsolódott, többek között azzal, hogy az esemény résztvevői is hozzájárultak egy-egy tábla csokoládéval a gyermekek karácsonyának szebbé tételéhez. 

 

Ezt követően kezdetét vehette a csaknem két órásra nyúlt tánc, a Terne Cserhaja muzsikája mellett - bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát!

 

Szöveg: Dezső Attila
Fotók: WISZ

 

Még több kép a galériában, ide kattintva! 

Partnerek