Pető Tamara: ,,Az ember többé válhat önmagánál, többé annál, aminek indult“

Ilyen és ehhez hasonló motivációs gondolatokat gyűjtögettem magamnak középiskolás koromban. Szerettem volna érettségi után egyetemre jelentkezni, de több akadály is eltorlaszolta az utamat és nem igazán tudtam, hogyan fogjak neki a dolgoknak. Egyedül csak abban voltam biztos, szeretnék még tanulni.

Nem volt biztos anyagi hátszelem ahhoz, hogy beköltözzek Debrecenbe. Gondolkodtam diákmunkában, hitelekben, kollégiumi jelentkezésen, de valahogy bizonytalannak tűnt az egész. Nem szerettem volna adóssággal kezdeni az első munkaéveimet, sem azt, hogy a diákmunkák mellett épp a tanulásra ne maradjon időm. Határon túli jelentkezőként a felvételihez szükséges irataimat is másképpen pontozták, emiatt is izgultam, hogy mindent elfogadjanak. A Debreceni Egyetemen viszont jó a dietetikusok képzési rendszere és közelebb is esik az én határmenti lakhelyemhez, így célom volt, hogy itt kerüljek be a felsőoktatásba.

Jött a nyár és én még mindig megoldásokat kerestem, amikor egy barátnőm mesélt a WISZ- ről. Ő is ismerősön keresztül hallott a szakkollégiumról, és rákeresett az internetes oldalukra is. Az első benyomás pozitív volt, ezért megbeszéltük, hogy mindketten jelentkezünk a felvételire. Így kerültem a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba. Röviden WISZ, mert a céljaihoz viszi az embert és ez bizony több egy hangzatos jelmondatnál.

A szakkollégiumtól nagyon sok segítséget kaptam. A szakkollégium ösztöndíjprogramjának köszönhetően kezdhettem el a tanulmányaimat. Kapcsolatba léptek az egyetemmel is, hogy minden kollégistának biztosítsanak egy mentort az oktatók soraiból. A szakkollégiumi képzésekre olyan előadókat hívtak meg, akik motiváltak mindannyiunkat, és építik a közösségünket is.

Egyik kedvencem a több alkalommal is fellépő szolnoki Kaméleon Társulat volt. Rengeteget nevetünk az előadásaik alatt, de emellett mindig elcsodálkoztunk, mennyire talpraesett improvizációs színészek a tagjaik. Azt kérték, meséljünk el egy személyes történetet, a hozzá kapcsolódó érzéseinket, majd pár elejtett szó, rövid összenézés után azonnal színpadra is viszik az említett történést.

Mióta kollégista vagyok, részt vettem pár cigány táncházon is, szintén a WISZ szervezésében. Először próbáltam ki ezeket az energikus népi táncokat, és ugyan nem remekeltem – nem vagyok az a táncoslábú fajta :) –, de megfogott a hangulat, a zene és az oktatók színes viselete.

Ahogyan egyre jobban megismertük egymást, mi bentlakók, elkezdtük közösen megünnepelni a nagyobb eseményeket. Karácsony előtt például mézeskalács figurákat sütöttünk, és díszítettünk közösen. Ezek nagyon jó alkalmat adtak a beszélgetésre, egymás alaposabb megismerésére. Egymás mellett ül a lelkész, az agrármérnök és orvostanhallgató, és azon tanakodnak, milyen cukorkával kellene kidíszíteni a mézeskalács formát – ezek az események óhatatlanul összehozzák az embereket.

Jól érzem magam a szakkollégiumban és jövőre már szeretném a gyakornoki programra is beadni a pályázatomat. Ez egy lehetőség a hallgatóknak arra, hogy kipróbálják magukat a munkaerőpiacon és tapasztalatot szerezzenek a képzési területükön. A WISZ ehhez pénzügyi támogatással járul hozzá, így is megkönnyítve a gyakornoki elhelyezkedés kivitelezését.

Hálás vagyok a barátnőmnek, hogy annak idején mesélt nekem a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumról. Ezzel a cikkel én is szeretném továbbadni az információt, hogy van egy jó hely, a WISZ, ami várja a tanulni vágyókat. Egy közösség, amely segít, és amelyhez jó tartozni.

Szöveg: Pető Tamara
Fotó: Dezső Attila