Nyílt nap a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban

2021. november 13.

Miért érdemes a továbbtanulással foglalkozni? Erről fognak beszélni a WISZ hallgatói és munkatársai intézményünk novemberi nyílt napján!
 
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a 2021. november 18-án, délelőtt 10 órától intézményünkbe (4024 Debrecen, Blaháné u. 15.) - a részvétel védettségi igazolvány meglétéhez kötött!
 
Azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, a Google Meet felületén 16 órától online formában tartunk bemutatkozást.
 
Kérjük az érdeklődőket, bármely programon való részvételi szándékukat jelezzék e-mailben a lovasz.marton@reformatus.hu e-mail címen!
 
*
 
A Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) 10. éve támogatja a tehetséges, de hátrányos helyzetű, többségében roma fiatalokat egyetemi tanulmányaikban, jövőjük építésében. Ezt a munkánkat legutóbb a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége ismerte el, akkreditált kiváló tehetségpont minősítéssel.
 
Szeretnénk segíteni azoknak a középiskolásoknak, akik egyetemi továbbtanulást terveznek, és ösztönözni azokat, akik még nem döntötték el, hogyan folytassák. A támogató környezet és egyéni segítés mellett, kollégiumi elhelyezést és jelentős ösztöndíjat is biztosítunk a hozzánk felvételt nyerőknek. Vannak, akik akár jó középiskolai eredményeik, esetleg eredményes egyetemi felvételük ellenére sem kezdik meg a képzést, mert családjuk nem tudja vállalni az anyagi terheket. A WISZ ezekben az esetekben is ugródeszkát tud jelenteni a hátrányos helyzetű vagy roma származású, tanulni akaró fiataloknak.

Partnerek