Adventi koncert Pápai Jocival és Caramellel - ott voltunk!

2021. december 15.

2021. december 13-án egy rendhagyó koncerten vehettek részt a WISZ hallgatói. 

 

Caramel már többször járt Debrecenben, akár a Kölcsey Központban, akár a Főnix csarnokban, ám a Nagytemplomban még nem volt koncertje, így Debrecen egyik kultikus épületében volt lehetősége köszönteni a város lakóit, akiknek páratlan koncerttel kedveskedett idén is.

 

Ráadásul nem egyedül, hanem egyik legjobb barátjával, Pápai Jocival együtt léptek fel, aki „A DAL 2017 és 2019” győzteseként képviselhette hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

 

A művészek elkápráztatták tehetségükkel kollégistáinkat, akik örömmel vettek részt az adventi időszakban az ünnepi koncerten, s így nem csak önmagukat, de szívüket is ünneplőbe öltöztették. Sok hallgató először találkozott élőben az előadóművészekkel, akik bravúros tehetségüket most is megcsillogtatták, mindenki megelégedésére.

 

Jó hangulatban, az első sorokból csendült fel a dallam a hallgatók előtt, akik másnap is jó szívvel emlékeztek meg erről a különleges alkalomról, s hálát adtak annak, hogy ilyen felejthetetlen élmény részeseivé válhattak. Köszönik a vezetőségnek, s mindenekelőtt Istennek ezt az impulzust, ezt a közös tapasztalást, gazdagodást.

 

A délután sem telt unalommentesen, mintegy ráhangolódásképp mézeskalács sütésbe fogtak a hallgatók. Ennek részleteiről és élményeiről árulkodnak az alábbi pillantképek is.

 

Varga Dóra és Varga Borbála kiemelten jeleskedtek eme tevékenységben, akiknek köszönhető lett végül az ízélmény. Felejthetetlen, humoros hangulatban teltek az ünnepi előkészületek.

 

Szöveg és fotók: Godó Katalin


Partnerek