Mi is az a Roma Platform?

2017. december 9.

Romák-nem romák, hátrányos helyzetű családok felzárkóztatásáról, valamint pályaválasztási lehetőségekről is szó esett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Dísztermében megrendezett Roma Platformon.​

 

Egy olyan fórumon vettünk részt a hét folyamán, amely lehetőséget biztosít a romák és nem romák közötti párbeszédre, s mely a romák helyzetének megsegítése céljából jött létre. A nemrég indult kezdeményezés célja, hogy a megyei roma és nem roma önkormányzatok az állammal együttműködve hatással legyenek a romák helyzetére, ugyanakkor nemcsak állami, de akár civil szervezetek vezetői, egyházi személyek és szakemberek megoszthassák egymással tapasztalataikat, ötleteiket és véleményüket. Ezen összefogás gyógyító erejében bízva született meg a Magyar Nemzeti Roma Platform.

 

Ebben pedig a romáknak is nagy szerepe van. A Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatója, Mózes Áron néhány hallgatóval együtt – köztük voltam én is – szintén ellátogatott a rendezvényre, amely december 7-én 10:00 órától 14 óráig tartott. Ez idő alatt szóhoz jutott Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei közgyűlés alelnöke, Bernáth Bálint, a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, illetve a Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár asszony az EMMI képviseletében.

 

 

A résztvevőket Nagy Ilona, a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője, és a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei kirendeltségének egyik munkatársa, köszöntötte.. Ám ezen a délelőttön nemcsak a cigányságról esett szó, hanem a rendőri hivatás szépségeiről, a rendőri pályaválasztás lehetőségeiről is. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Toborzó Központjának munkatársai, Lőrik Zsuzsanna és Vorsléger Zoltán r. törzsőrmesterek beszéltek az érdeklődő hallgatóságnak a rendőri pályához vezető középfokú és felsőfokú képzésekről.

 

A rendezvény során rengeteg hasznos információval gazdagodhattunk: mivel több szakkollégista is hátrányos helyzetű környezetből érkezett, bele tudtuk képzelni magunkat azon családokba, melyekből egy-egy gyermeknek nehéz lehet elindulnia. Régebben testvéremmel együtt gyakran átéltük a nélkülözés viszontagságait, így engem is megérintettek az elhangzottak. Langerné Victor Katalin arról beszélt, hogy mennyire fontos a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatása. Szerinte  nem lehet úgy segíteni rajtuk, hogy a családot be ne vonnánk a folyamatba, ugyanis segítségük nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy a gyermek pozitív jövő elé nézhessen. Úgy gondolja, hogy ezáltal lehet megakadályozni a szegénység újratermelődését.

 

Helyettes államtitkár asszony beszélt arról a 274 tanodáról is, amely sikeresen működik az országban, és az ösztöndíjakról, amelyek támogathatják a gyermeket az iskolai pályafutásában. Hozzátette, hogy fontos az együttműködés azokkal az emberekkel, akik helyi szinten ismerik a családok mindennapjait. A Magyar Nemzeti Platform célja az összefogás, amely – Langerné Victor Katalin szavaival élve – egyfajta „katalizátor”, amely a változást segíti elő.

 

Godó Irén

Elsőéves szociálpolitika mesterszakos hallgató

 

Partnerek