Szakkollégiumi hétvége a projektmenedzsmentről és a nemzetközi mobilitásról

2018. március 27.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói ezúttal is interaktív hétvégén vannak túl, ahol szó esett a nemzetközi mobilitásról (Enyedi Imre előadásában), projektmenedzsmentről (Kiss Ákos és Töviskes Imre vezetésével), s ez utóbbin belül arról, hogy miként épül fel egy jó projekt, milyen lépések és fázisok vannak a tervezés-kivitelezés között. Az esemény az EFOP- 3.4.1 -15-2015-00004 számú „A Wáli István Református Cigány Szakkollégium szakmai fejlesztése ” projekt keretében valósult meg.

 

 

Húsvét előtt egy héttel zsúfolt, de ahogyan már megszoktuk, ismét rengeteg újdonságot tartogató szakkollégiumi hétvégén vettünk részt. Első ízben a sikeres projektmenedzsment rejtelmeibe nyerhettünk bepillantást, ahol trénereink játékosan adták át ismereteiket: mindezt olyannyira, hogy rengeteg eszközt bevontak, a házi felmosónyéltől kezdve a befőttes üvegig. Ezeknek az volt a lényege, hogy a kollégisták megtanuljanak közösségben dolgozni, ahol tudniuk kell azt, hogy a siker titka az összehangolt, jól szervezett közös munka, s a kommunikáció fontosságában rejlik. 

 

 

Szintén érdekesnek tartottuk, hogy a nemzetközi mobilitás vasárnapi előadásának keretén belül két külföldi hallgató (egy olasz fiú és egy török lány) tett látogatást a kollégiumba, akik jelenleg Magyarországra jöttek az Erasmus+ program keretein belül. Őket személyesen kérdezhették a kollégisták saját élményekről, nehézségekről, a pályázás folyamatáról, a kultúrák különbözőségéről.

 

 

Volt szó a tradicionális pizzáról, a nyelvi akadályokról, s a közlekedés problematikájáról is. Sok minden van, amivel számolni kell, s amit előre nem láthatnak a külföldre érkező hallgatók, de a visszajelzések alapján megéri vállalni a kockázatot, mely felejthetetlen élményeket ígér cserébe. A beszélgetések üzenete az volt, hogy a lehetőségek adva vannak, csak élnünk kell vele!

 

A hétvégéről készült többi képünk ide kattintva tekinthető meg!

 

Godó Katalin
Fotók: WISZ-hallgatók

 

Partnerek