Az amerikai álom - Egy WISZ-es hallgató élményei az Egyesült Államokban

2018. június 20.

György Dóra januárban hosszabb időre búcsút intett Magyarországnak, azonban bőven megérte az otthontól távol töltött idő, hiszen a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatója rengeteg élménnyel gazdagodott.

 

A részképzésem elején már adtam egy rövid helyzetjelentést Atlantából, most azonban, utazásom végére érve is szeretnék egy kis élménybeszámolóval szolgálni az Olvasóknak.

 

 

Januárban, a Campus Mundi támogatásával sikerült eljutnom az Egyesült Államokba, amely mindig is a bakancslistám elején szerepelt. De nem csak a Georgia állam fővárosát látogattam meg, elutaztam San Franciscóba, ahol szemügyre vehettem az eddig csak plakátokon es filmekben látott Golden Gate-et, a híres börtönt, az Alcatrazt, ezen felül pedig ellátogattam néhány, méltán híres kaliforniai bortermelő vidékre is.

 

 

A keleti partvidéken Észak-Karolina hegyeit és a Cherokee-vidéket is bejártam egy magyar húsvéti tábor alkalmával, illetve a világ legnagyobb Szent Patrik napi fesztiváljára is eljutottam Savanna városaba. Chicago es New York sem maradt ki a sorból, ahol minden nevezetességet sikerült megnéznem.

 

 

Azonban nem csak ezek a csodálatos helyek, hanem a csodálatos emberek is belopták magukat a szívembe. Rengeteget tanultam más kultúrákról, szokásokról és nagyon sok jó barátra tettem szert. A nyelvtudásom ezáltal sokat fejlődött, és a szakmai előrehaladásomhoz is nagyban hozzájárul az Egyesült Államokban töltött idő.

 

 

Az ott szerzett tapasztalataimat nehéz lenne itt felsorolnom, és ezzel bizonyára minden diák küszködik, akinek sikerül néhány hónapot külföldön töltenie. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy jelentkezzen, mert egy életre szóló élménnyel gazdagodhat!

 

György Dóra

 

Partnerek