Fontosnak tartom, hogy fejlődni tudjak - Cservák Mária

2018. július 25.

Cservák Mária nemzetközi környezetben érzi leginkább otthon magát, és eltökélt célja, hogy felfedezze a világot.

 

Hol hallottál a szakkoliról? 

 

Egyik ismerősöm említette, hogy roma származású hallgatók mellett keresztény, hátrányos helyzetű fiatalokat is várnak ide. Miután megismertem, hogy milyen programok vannak az intézményben, és mik az elvárások, ott lehettem a bevonótáborban, aztán sikerült felvételt nyernem.

 

Mi volt a legszimpatikusabb számodra az itt töltött idő alatt?

 

Nagyon hamar hozzászoktunk a bibliaórákhoz, melyek egy idő után terápiás jelleget öltöttek: ezeken az alkalmakon mindenki megállt, elcsendesedett, és kicsit magára figyelt. Aztán remek szakmai programokon vehettünk részt: közelebbről megismerkedhettünk a közgazdaságtannal, a szociológiával, a cigányság kultúrájával, az év végéhez közeledve pedig olyan izgalmas közösségépítő eseményeket szerveztek nekünk, mint a gokartozás, vagy a paintballozás.

 

Mesélj röviden a tanulmányaidról!

 

Tolmács-fordító mesterképzésen vagyok első éves – már végeznék, de az ezt megelőző évben egy-egy félévet Oroszországban, illetve Moldovában töltöttem.

 

Milyen nyelvekben vagy otthon leginkább?

 

Az orosz és az angol, de a franciát is próbálom felhozni melléjük.

 

Miért éppen ez a terület érdekel?

 

Úgy gondolom, hogy a cégek sokkal jobban szeretik, ha több nyelven beszélsz, de mellette betanítható vagy – néhány készséget rövid idő alatt el lehet sajátítani, egy nyelvet azonban évekbe kerül. Szóval egyrészt biztosan lesz munkám, másrészt a nyelvek magukkal hozzák a kultúrát is, amely mindig is érdekelt.

 

Mennyire motivált a biztos munka lehetősége?

 

Természetesen elég komolyan, de én tényleg ezt szeretném csinálni. Aztán ott van az idegenvezetés, a turizmus, a félév végeztével például a Külügyminisztériumban leszek szakmai gyakorlaton.

 

Milyennek képzeled el leendő munkahelyedet?

 

Beosztástól függetlenül fontosnak tartom, hogy fejlődni tudjak, de nem mellékes számomra az sem, hogy lehetőségem adódjon az utazásra.

 

Van fő úticélod?

 

A két legnagyobb már megvalósult az elmúlt években, USA és Oroszország, de előkelő helyen szerepel Kanada, Ausztrália és Új-Zéland is. Talán egyszer ezekbe az országokba is eljuthatok.

Partnerek