Meglepett, milyen nyitottak az emberek a szakkoliban – Beszélgetés Nagy Ádámmal

2018. november 27.

Élete a zene, és nagy álma, hogy egyszer nagybőgősként játszhasson egy zenekarban – Nagy Ádám mindent megtesz céljai eléréséért, amelyhez a WISZ támogató hátteret nyújt számára. 

 

Hol találkoztál először a szakkolival?

 

A 2018-as Campus Fesztiválon dolgoztam, amikor a Civil Faluban belefutottam a WISZ sátrába. A munkatársaktól és a szakkollégistáktól sok mindent megtudtam az intézményről, nagyon megtetszett, majd a honlapon is utánaolvastam – így döntöttem el, hogy jelentkezek.

 

Hogy tetszik eddig?

 

Nagyon jók a közösségi programok, év elején két nap alatt ismertem meg csaknem harminc embert. Ahogy látom, mindenki nyitott a másik felé – ez meglepetésként ért, de nagyon jó látni, milyen remek közösség alakult ki itt. 

 

Milyen szakon tanulsz?

 

Tavaly a csellót kezdtem el, ebben az évben azonban átmentem nagybőgő szakra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

 

Honnan a zene szeretete?

 

Családi múltja nincs, gyerekkoromtól kezdve azonban folyamatosan jártam zeneiskolába. Középiskola befejezése után sajnos nem volt lehetőségem arra, hogy ezt folytassam, ezért más irányba indultam el. Elvégeztem egy marketinges okj-képzést, majd dolgozni kezdtem. Négy évvel ezelőtt a helyi zeneiskolában foglalkoztattak kulturális munkatársként – éppen akkoriban, amikor meg tudtam venni életem első csellóját. Az iskolában megismertem egy fiatal, lelkes tanárnőt, aki megerősített abban, hogy ha komolyan szeretnék ezzel foglalkozni, akkor még nem késő. Elvitt néhány híresebb tanárhoz, hogy bemutassam, mit tudok  ide, Debrecenbe is, ahol inspirációt kaptam az egyetem elvégzéséhez.

 

Miért esett a választásod mégis a nagybőgőre?

 

A középiskola elvégzése után három évre abbahagytam a csellózást, ami hatalmas kiesés, ha zenei pályára készül valaki. A nagybőgőről pedig azt mondták, hogy azzal a csellós tapasztalattal amivel rendelkezem, nagyon gyorsan haladnék a tanulásban – egyébként lassan két éve, hogy elkezdtem játszani ezen a hangszeren. Hobbiszinten még mindig csellózok, de sajnos nagyon kevés időm van, gyakorolni.

 

Van már saját?

 

Még csak tervezem, hogy vásárolok egyet.  Noha „olcsón” lehet venni a padlásról is, de azokra annyit rá kell költeni, hogy ugyanott tartanék, mint ha egy komolyabb hangszert vásárolnék. Ezért úgy gondolom, inkább legyen később saját nagybőgőm, de az hosszú időre kiszolgáljon.

 

Mi a terved a zenével?

 

Szeretnék egy zenekarban játszani – azt még nem tudom hol, és hogy milyen szintre fogok eljutni. A tanárok viszont bíztatnak, ezt pedig nem tennék ok nélkül.

 

A művészeten kívül mi foglalkoztat még?

 

Szívesen olvasok és nézek filmeket, sorozatokat. Nagyon változó, hogy mit fogyasztok, de ha könyvekről van szó, akkor Stephen Kinget mondanám – legalább 25 könyvet olvastam már tőle! A Gyűrűk Urát, a Trónok harcát is csípem, mostanában pedig egyre több szépirodalmat olvasok. Nagyon tetszett a Most és mindörökké, valamint az Édentől keletre című regények. Ami a sorozatokat illeti, a Stranger Things, a Homeland és a Twin Peaks a kedvenceim.

 

Dezső Attila
Fotó: Vargosz

Partnerek