Hónapról hónapra egy-egy hallgatónk családjával közösen készíti el valamelyik kedvenc hagyományos cigány ételüket. A sorozat első epizódjának főszereplője Balog Henrietta és édesanyja, Erika volt.
A szendrői és szendrőládi református gyülekezetek cigánymissziójának, illetve a gyülekezet közösségének képviselői voltak rövid időre a WISZ vendégei Benke András református lelkész vezetésével 2017. május 29-én.
A közelmúltban két WISZ-hallgató: György Dóra és Lakatos Zsuzsa is járt Taizében, András testvér látogatása megerősítette a WISZ azon szándékát, hogy a jövőben ez rendszeressé váljon, hiszen mindkét közösség közös értékekben osztozik:
December 19. már az ünnepek hangulatában telt, a szakkollégiumi közös főzés ezért meghitt hangulatú, csendes és jókedvő délután volt.<
A példaképként élő romáknak a Roma Sajtóközpont által évről évre kiosztott Aranypánt-díj idei egyik jelöltje Lakatos János Attila, a Károli Gáspár Ref
A Wáli István Református Cigány Szakkollégium 2016. március 1-én elkezdte az EFOP- 3.4.1 -15-2015-00004 számú „A Wáli István Református Cigány Szakkollégium szakmai fejlesztése” projektjének megvalósítását. A projekt finanszírozását a Magyar Kormány és az Európai Szociális Alap támogatja. A projekt zárásának várható időpontja 2018. szeptember 30.